A Fehérbarátok köszöntenek! 

 

Rég elhagyott égi útra leltek

Pilis erdejében

fehér csuhás lelkek

MENÜ

FEHÉRBARÁTOK – AZ ŐSI PÁLOSSÁG

 

 

Fehérbarátság-pálosság

A pálosság, a pálos rend csupán a fehérbarátság egy megjelenési formája a tér-idő egy bizonyos szegmensében, bizonyos pillanatában. A pálosság tevékenysége, sikere, sikertelensége tul. nem befolyásolja a fehérbarátság létét, míg a fehérbarátság teljes mélységében át kell, hogy járja a pálosságot. A pálosság felől közelítve nem biztos, hogy eljutunk a fehérbarátsághoz, míg a fehérbarátságból látható, mérhető a pálosság. Ha valaki a középkori pálos rend „szemüvegén” keresztül szemléli a kérdéskört, soha nem fogja látni a lényeget, hiszen egy - a tér-idő létsíkból kiragadott - pillanatot szemlél csupán, s ott sem biztos, hogy az adott pillanat megjelenési formája valóban, teljes önvalójában tükrözi-e a mögöttes tartalmat.

 

Fehérbarátság-formálódás

Ha az ősidők óta létező fehérbarátságot újra meg akarjuk formázni itt a fizikai világban, akkor van három olyan alapismérv, amelynek a fundamentumban szerepelnie kell. Persze nem feltétlenül formális működésről beszélünk, a jelen fehérbarátságát úgy is el lehet képzelni, mint egy szőttest, ahol a részvevők (Özséb látomásának lángocskái) egy-egy szálát alkotják a szövedéknek, de nincs semmilyen formalitás, illetve (pálos)rend.

  1. A fehérbarátság azt az utat járja, amit őseink jártak, azt követi, amit őseink követtek. Tehát az ősi magyar hagyományok talaján áll.
  2. A fehérbarátság magáénak tudja, bírja, használja és alakítja az égi energiát. Tehát a szakralitás már nem valami elvont, ünnepi, hanem átitatja a mindennapokat is.
  3. A fehérbarátság nem veti el, sőt teljes széltében használja a modern technika vívmányait. Tehát a modern technikai eszközök segítséget nyújtanak, de fontos aláhúzni, hogy nem az eszköz ural minket, hanem mi uraljuk, használjuk azt.

A fehérbarátság tevékenységi köre felöleli az élet teljes spektrumát, jelen van az élet minden pontján, az egyik végétől a másikig. Vagyis a fehérbarát műveli, szépíti a földet, de tanácsot is ad a szakrális királynak, ha kell. A fehérbarát elvonul, meditál, de egyben harcos is, ha úgy hozza a sors. Egy fehérbarát képes lehet megfelelni a tevékenységi skála bármely pontja által támasztott követelésnek, de lehet, hogy csak a skála egy-egy pontján kívánja betölteni feladatát. A tevékenységi kör, miként az egyén is, egyedi, személyre szabott, vagyis mindenki maga választja meg, és tölti fel tartalommal az elhívásának leginkább megfelelő szerepkört.

 

Fehérbarátság-egyén, közösség

A tiszta forráshoz való visszavezetés, az oda való visszatérés elősegítése, majd az ott tapasztaltak fizikai világban történő megvalósítása a(z egyik alapvető) feladata minden egyénnek, közösségnek. A visszajutás, a megélés, és a földi közegben való (társ)teremtés minden egyes egyén saját feladata, de egyben – mivel közösség részesei vagyunk – közös ügyünk is. Ha az egyének önmagunkban is erősek, önmagukban is teljesek, egészek, EGYek, akkor az általuk formált közösség is teljes, egész és EGYséges lesz. A teljes, egész és EGYséges közösség pedig segíteni tudja az egyén önálló kiteljesedését, így az áramlás oda-vissza működik, és a folyamat során az egyén és a közösség egymást segíti.  Ez működhet kisközösségi, s működhet a kisebb közösségek által alkotott nagyobb közösség esetében is. Nemzeti szinten ez azt jelenti, hogy a magyar egyén magyarságán keresztül teljesedik ki emberré, és az emberekké vált kiteljesedett egyénekből álló magyar nemzet keretet, segítséget ad az egyénnek, hogy az az útját tudja járni. Egyén, s közösség; EGYmás nélkül nem létezhet.

Mi, magyarok, nem kiválasztottak vagyunk; nekünk feladatunk, elhívásunk van. Az elhívást az ég, az univerzum, az univerzális energia, isten adja; míg a kiválasztottságot mindenki saját magának találja ki, s az egyén vagy közösség (bármilyen legyen is az) a saját önös érdekeit bújtatja „isteni” csomagolásba. A kiválasztott szerint mindenki neki tartozik alávetettséggel, mindig kér/követel, megszabja mi, hogyan legyen. Az elhívott csupán teszi a dolgát, azt, ami neki rendeltetett feladatként. Nem kér, hanem ad; s ha úgy hozza a sors, lendít egyet a világ kerekén, hogy az mindenkinek a javára váljon. Ad, mert neki van, tehetős, mert az égi energia az övé, az ég vele, s általa (is) cselekszik.

Kétféle gondolkodásmód nyilvánul meg a világban. Az egyik elvesz; erőnket, meg mindenünket kéri, s azt ígéri, hogy valamikor majd jobb lesz, te csak add addig is oda neki mindenedet - ő majd sáfárkodik vele, veled. Ellenvéleményt nem tűr, de majd megtanítja neked mit hogyan kell. Ez a fajta rend nem nyújt semmit, csak azt akarja, hogy a döntés, a hatalom, maga az élet, a lét formálása az övé legyen. Ez az út van jószándékkal kikövezve, mert ne legyenek ábrándjaink, a köntös, amiben megjelenik nagyon is csinosnak tűnik.

A másik, nem kér, hanem ad. Ad a saját kifogyhatatlan erejéből, mivel abból a kifogyhatatlan ősi/égi forrásból táplálkozik, amelynek nincs szüksége, mert nem ez léte lényege, mások kiszipolyozására. Létéhez nincs szüksége mások életerejére. Sőt, mivel léte alapja az igazi EGYség, s mivel igazából tehetős, ezért ad, s tesz, azért, hogy az élet valóban közösen, szépen, szabadon, s viszontvárás nélküli szeretetben épüljön, teljen. Nem a csicsás külső a jellemzője, hanem a mély belső - gondolatok, kimondott szavak, de elsősorban a bizonyító erejű tettek alapján ismerszik meg.

Élni, s élni hagyni. Cselekedni, s hagyni, segíteni, hogy a másik is cselekedjen. Tenni a dolgunkat úgy, hogy nem akarjuk mások helyett elvégezni azt, ami az ő feladatuk, mert elfogadjuk, hogy ők is képesek rá. Meghallgatva, amit mások gondolnak, mondanak, tudva azt, hogy mások is képesek hozzájárulni közös dolgainkhoz. Megmutatni mindent, amink van, s odaadni a közösségnek, hogy másokkal együtt - azzal, amit ők tesznek hozzá -, együtt-működve valósítsuk meg közös álmainkat. Személyes, családi, közösségi/nemzeti szinten; s az egész Földre, emberiségre, még magasabban az univerzumra vonatkoztatva is.

 

 

 

 

Asztali nézet