A Fehérbarátok köszöntenek! 

 

Rég elhagyott égi útra leltek

Pilis erdejében

fehér csuhás lelkek

MENÜ

  

LÉTÜNK A LÉTEZÉS TENGERÉBEN

(kiragadott részlet az idősíkból)

 

 

Az elmúlt 150 évben (jelen írásunknak nem tárgya a korábbi időszak, de nyilván ki lehetne terjeszteni az időintervallunot) négy nagy kiegyezés (1867, 1919-20, 1945-47/1956, 1989-90) történt a magyarországi politikai „elit” és az idegen mintákat, érdekeket szolgáló, azt a magyar nemzet életére ráerőszakolni kívánó kívülállók között. Teljesen lényegtelen, hogy az adott egyezség milyen színű, milyen politikai oldalhoz tartozók égisze alatt jött létre, eredménye mindenkor ugyanaz lett. Mindegyik kiegyezésnek két alapvető ismérve volt. Egyrészt olyan kiindulópontra helyezte önnön létét, amely a korábbi szabadságküzdelmek részleges avagy teljes megtagadása, elárulása; másrészt jellemzően kevesebb lett az új korszakban mindaz amit magyarként lehet aposztrofálni. Karakteres ismertetőjegyeként jegyezhetjük fel továbbá, hogy olyan alapra építkezett, ahol egy, vagy több hazaáruló tette fordította más irányba, térítette el az elhívásunkban fontos szerepet játszó útról a haza, a nemzet szekerét. Meddig építünk még futóhomokra légvárat?

 

Az 1848-49-es, valamint az 1956-os nemzeti élet-halál harc – fogalmazzunk finoman – elfelejtése 1867-ben és 1989-90-ben önmagáért beszél; főként ha azzal egészítjük ki, hogy a szabadságküzdelmek vérbe fojtói az új kiegyezés után is tovább élvezték (élvezik) munkájuk gyümölcsét. 1919-20, 1945-47, 1989-90 olyan, ezeréves „kezdethez” nyúlt vissza, ahol a hazaáruló tette ugyanolyan súlyosan érintette a nemzetet, mint az 1849-es, az 1919-es, az 1947-es vagy az 1956-os nemzetellenes tevékenykedőké. Nemhogy nem tértünk vissza az igaz útra, de még jobban elsodródtunk onnan. Paradox módon, de igaz még a kommunista rendszer esetében is, hogy a soron következő „újvilágban” kevesebb lett a magyar, kevesebb lett a nemzet. Súlyos árat fizettünk a fizikai, „világi” körülállások, állapotok terén, de még szörnyűbbre sikeredett a lelki, szellemi megnyomorodás. Meddig járjuk még a hamis utat?

 

Az idő gyorsul, mind gyorsabban és mind sűrűbben ömlik, omlik ránk a rossz alapokra rakott felépítmény. Szabadságküzdelmeinket sokkal rövidebb idő alatt tiporják el (lásd a Rákóczi féle majd 10 évet, a Kossuth-i másfelet, és az ’56-os talán egy hónapot). A kiegyezések utáni időszakokról sokkal rövidebb idő alatt derül ki, hogy ismételten zsákutcába vezettek (ez még az elmúlt két, két és fél évre is igaz). Ebből az is következik, hogy gyorsabban kell megtalálni a megoldást, illetve végre fel kellene már ismerni, hogy van megoldás, de az nem a fent említett egyezségek nyomdokain halad. Más az útja, más a kerete. És sokkal régebbóta létezik, hiszen az isteni elhívás nem ilyen-olyan politikai diskurzusok, kompromisszumok eredménye, hanem a (földi) lét kezdetétől létező valódi létállapot. „Csak” merni kell felvállalni. Mikor merjük végre (újra) felvállalni?

 

A földi létben minden ember, minden közösség és minden nemzet a saját, a létezést mozgató (isteni) erő, energia által meghatározott feladatát éli, vagy legalábbis azt kellene élnie. Az igazi, a valódi „haladást” szolgáló elhívásnak, feladatnak azonban csak az eRéNY lehet a kiindulópontja, mert ha az, akkor lesz jó az iRáNY, akkor lesz mindig és mindenkor megfelelő a nemzetet jellemző belső aRáNY, és akkor, de csakis akkor jutunk abba a létállapotba, hogy mindenkire rámosolyoghat az aRaNY-kor. A magyar nyelv csodálatos voltát jelzi, hogy a gondolatsor fordítva is igaz. Hiszen ha az aRaNY-korba élünk, akkor jó az iRáNY, az aRáNY, és megfelelő az eRéNY is. Az elmúlt 150 évet biztosan nem ez jellemezte (a korábbi évszázadok sem büszkélkedhetnek persze sikerrel, hiszen akkor nem lángoltak volna fel újra és újra nemzeti szabadságküzdelmeink), hiszen látjuk, tapasztaljuk eredményét most és visszanézve is. Ha bármelyik kiegyezés elhozta volna az „aranykort”, akkor még ma is abban élnénk. Ha bármelyik vezető elit valóban a megfelelő „RNY” mentén tevékenykedett volna, elfoglalhatta volna helyét a nemzet nagyjai között. A mai keretekben ki mondhatja el magáról, hogy bevonul(hat) a nemzet nagyjai közé? (A tevékenysége alapján őt megillető helyét persze mindenki elfoglalhatja, de kérdés, hogy az a hely mit is jelent pontosan.)

 

Az embert (és a közösséget, nemzetet) a cselekedetei mutatják meg elsősorban. Nyilvánvaló persze, a megfelelő gondolat, a megfelelő kimondott szó nélkül nehéz eljutni a megfelelő cselekedethez, de a való világban mégis a cselekedet határozza meg létünket. Az eRéNY, illetve az aRáNY alkalmazása a megfelelő alap, a megfelelő gondolat; a cselekvés adja a jó iRáNY-t, ami elvezet az aRaNY-hoz. A politikai elit által tető alá hozott kiegyezések által, az idegen működési minták magyar nemzetre való ráerőltetése miatt sajnos már régóta nem megfelelő nem csak a cselekedet (az IráNY), hanem az azt mozgató eRéNY sem. Pedig szeri-alkotmányunkban újfent megerősített törvény szerint csak és kizárólag a nemzet, a nemzetet alkotó kisebb közösségek, valamint az egyes egyének (jó)léte lehet minden gondolat, kimondott szó, és cselekedet vezérlő elve. Mindazok akik vétenek ezen rendelkezés ellen, a tett súlyának megfelelően, zárassanak ki a nemzet soraiból. Ez, az esetleges mai téveszmék elkerülése végett azt (is) jelenti, hogy az illető - önnön maga által - kizárattatik a létből is. Hiszen nem véletlenül öltünk testet az adott keretek között; és ha itt nem tudunk, esetleg nem akarunk a feladat, az elhívás szerint élni, akkor mi végre vagyunk itt. Elmondhatjuk magunkról ma, hogy a megfelelő vezérlő elvek mentén gondolkodunk, beszélünk, és cselekszünk?

       

Ha kell gondolkodj, ha kell mond ki az igazat, és ha kell, bontsd ki újra azt a tépett zászlót! Megtennénk-?

 

 

Wass Albert szavaival zárva:

Nap fiai, magyarok, áldjon meg benneteket az Úr és őrizzen meg benneteket! Fordítsa az Úr az Ő orcáját tifelétek és adjon tinéktek tudást, erőt, győzedelmet és hatalmat a gonoszság fölött! Szeressétek egymást, hogy méltók legyetek az Úr szeretetére! Segítsétek egymást és az Úr is megsegít benneteket... védelmezzétek egymást és az Úr is megvédelmez benneteket... ne féljetek, magyarok... és ne csüggedjetek... mert veletek van az Úr... aki megerősít... megsegít... és igazságának jobbjával támogat benneteket... minden küzdelmetekben... - Bízzatok Őbenne... s istentudó hitetek... hegyeket mozdít... országot szabadít... Magyar... országot... Isten országát... az Ő dicsőségére... istentudó magyarok... jövendőjére...

A hagyaték megmarad, mert Istentől való, s ezáltal elpusztíthatatlan! Bízzatok, magyarok! A rabság és szenvedés napjai megszámláltatva. A szabadság hajnala dereng. Vigyázzátok a mustármagvakat!

 

2012. októberének végén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet