A Fehérbarátok köszöntenek! 

 

Rég elhagyott égi útra leltek

Pilis erdejében

fehér csuhás lelkek

MENÜ

Magyarországról indul el a változás…

(fehérbaráti gondolatok a fenti állítás mentén)

 

 

Indulhat

 

Sokszor hallottuk korábban – „nagy emberek” szavait idézve -, hogy Magyarországról fog elindulni az a változás, amely átalakítja a világot. Indulhat; de oda kell figyelni, mert nem biztos, hogy olyan formában, avagy úgy ahogyan azt elképzelték.

 

Ha nézzük hazánkat, nézzük a nagyvilágot, láthatjuk: forr minden, mindenféle módon, szinten. Nagyrészüket – sajnos – ügyesen gerjesztik; gerjesztik (mint mindig) előre megírt forgatókönyvek alapján, előre megírt eredményt, végkifejletet várva. A szereplők meg, akármelyik részletében legyenek is a színműnek, szépen eljátsszák a reájuk rótt szerepet. Eljátsszák még akkor is, ha nem tudnak róla – s a fejünk felett ordibálva szórják a mocskot egymásra, mert így kívánja a szerep, s a hatalom-éhség.

 

Ha hazánkfiát nézzük, háromféle szereplő, típus jelenik meg előttünk (ezt is sokszor megfogalmazták már). Az első a hazátlan áruló, akinek semmi sem szent, ami magyar; csak az a lényeg számára, ha bárkinek eladhatja azt a földet, ahol született. Eladhatja szellemi, lelki, fizikai értelemben is; s eladja akkor is, ha egyértelmű, hogy azok is megvetik, akiknek eladja. A második típus őrlődik hazája és a hazáját megsemmisíteni kívánók között. Ő a „szentistvános”, aki azt hiszi, hogy nemzeti előremenetelünk csakis egyfajta külső segítséggel, valamilyen külső formációhoz való tartozással, annak a külső „értékrendnek” az átvételével oldható meg (hányféle ilyen volt keletről-nyugatról csak az elmúlt évszázadban). Őrlődik, mert látja ugyan, de nem meri bevallani magának, hogy ezen tevékenységével csakis árthat a nemzetnek: mert a külső formáció nem hagy semmiféle mozgásteret, szabadságot, nem tűri meg a „szentistvánost”, csak addig ameddig az az előbbiekben említett első típussal mozog együtt. Ha már egy picit is eltér, valamilyen „nemzeti-önálló” felvetéssel él, rögtön kap a fejére. Sajnos ismételten csak azt kell mondanunk, hogy ezen második típus soha nem tért le a választott útjáról, és bármilyen éles helyzet is adódott, mindig az első típust, s ezzel a nemzet elárulását választotta. (Ha ennek a fényében szemléljük nemzeti létünk egy kiragadott szeletét, mondjuk az elmúlt ezer évet, akkor mindjárt helyére kerülhet sokminden.)

 

A harmadik típus az EGYszerű magyar ember, aki önmagának, családjának, kisebb-nagyobb közösségének, nemzetének akar jót, mégjobbat, s szomorúan látja, hogy nehezen boldogul.  Ő a megtartó, az aki mindig, minden esetben a vállán viszi a világot, aki mindig, s minden esetben marad, mert az alap, a fundamentum marad, míg az első két típus a változásokkal együtt hagyja a háta mögött azt amit elárult, tönkretett. A harmadik típus a magyar, aki nem ül fel semmilyen áramlatoknak, hanem teszi a dolgát. Ő műveli a Földet (szellemi, lelki, fizikai értelemben is), védi a végvárakat (mindig, s mindenkor a külső s belső ellen ellen), talpasként harcol, s ha kell, meghal a szabadság zászlaja alatt; épít, ha tud, javít, jobbít, mert tudja, hogy ez, s csakis ez viszi előre a világot. Ő az, aki – bárhonnan jőve bármilyen szél is fúj - él itt magyarként mióta világ a világ.

 

Magyarországról indul(hat) el a változás. Igen, elindul(hat), ha a harmadik típus, az igazi magyar ember lesz többségben, ha az lesz, amit ő akar. Ha az a gondolkodásmód, az az értékrend lesz a meghatározó, amely őt jellemzi.

 

Kétféle gondolkodásmód nyilvánul meg a világban. Az egyik (ide tartozik az első két magyarországi embertípus) elvesz; erőnket, meg mindenünket kéri, s azt ígéri, hogy valamikor majd jobb lesz, te csak add addig is oda neki mindenedet - ő majd sáfárkodik vele, veled. Ez a fajta rend nem nyújt semmit, csak azt akarja, hogy a döntés, a hatalom, maga az élet, a lét formálása az övé legyen. Ez az út van jószándékkal kikövezve, mert ne legyenek ábrándjaink, a köntös, amiben megjelenik nagyon is csinosnak tűnik. A másik (a harmadik, magyar embertípus) nem kér, hanem ad. Ad a saját kifogyhatatlan erejéből, mivel abból a kifogyhatatlan ősi/égi forrásból táplálkozik, amelynek nincs szüksége, mert nem ez léte lényege, mások kiszipolyozására. Létéhez nincs szüksége mások életerejére. Sőt, mivel léte alapja az igazi EGYség, s mivel igazából tehetős, ezért ad, s tesz, azért, hogy az élet valóban közösen, szépen, szabadon, s viszontvárás nélküli szeretetben épüljön, teljen. Nem a csicsás külső a jellemzője, hanem a mély belső - gondolatok, kimondott szavak, de elsősorban a bizonyító erejű tettek alapján ismerszik meg.

 

Élni, s élni hagyni. Cselekedni, s hagyni, segíteni, hogy a másik is cselekedjen. Tenni a dolgunkat úgy, hogy nem akarjuk mások helyett elvégezni azt, ami az ő feladatuk, mert elfogadjuk, hogy ők is képesek rá. Meghallgatva, amit mások gondolnak, mondanak, tudva azt, hogy mások is képesek hozzájárulni közös dolgainkhoz. Megmutatni mindent, amink van, s odaadni a közösségnek, hogy másokkal együtt - azzal, amit ők tesznek hozzá -, együtt-működve valósítsuk meg közös álmainkat. Személyes, családi, közösségi/nemzeti szinten; s az egész Földre, emberiségre, még magasabban az univerzumra vonatkoztatva is.

 

Ki, melyik típushoz tartozik?  Ki, melyik gondolkodásmód szerint él?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet